Jegyzett-e már Hadikölcsönt?

Részlet az első hadikölcsön jegyzését propagáló cikkből (PPSK Vm. Hivatalos Lapja 1914. 11. 12.)

A CIKK TELJES SZÖVEGE PDF-BEN

A korabeli becslések szerint Magyarország I. világháborús kiadásainak összege mintegy 32,7 milliárd koronára – a háború előtti normál éves állami bevétel harmincszorosára – rúgott, amelynek 95%-át kölcsönből, ezen belül 53%-ot a hadikölcsön-jegyzésekből befolyt pénzből fedezték. 1914 novembere és 1918 júniusa között nyolc alkalommal került sor kötvénykibocsátásra, melyek során 15,6 milliárd korona értékben jegyeztek nemcsak magánszemélyek, hanem törvényhatóságok és különféle pénzalapok is.

A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE!

A hadikölcsön maga 5 ½ – 6%-kal kamatozó állampapírt jelentett, melyet többféle címletben is megvásárolhattak, akár 50–10.000 korona értékig. A féléves kamatot a kötvényhez csatolt szelvények beváltásával lehetett felvenni.

A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE!

A siker érdekében mindenféle további engedményt is megadtak a pénzintézetek (például földjelzáloghitelt biztosítottak vagy a hadikölcsönt életbiztosítással kötötték össze) végül a vasárnapi munkaszünetet is felfüggesztették a jegyzés idejére.

A valóban csábító (bár sajnos a későbbiekben be nem váltott) pénzügyi ígéretek mellett a propaganda legfőbb érve azonban természetesen a hazafias kötelezettség hangsúlyozása volt. Az első kibocsátások alkalmával, amíg kitartott még az általános lelkesedés, nem is volt szükség különösebb győzködésre – Pest vármegyében az első jegyzés alkalmával 34 millió forintos összeget értek el –, sőt a törvényhatóságokat és különböző alapokat eleve figyelmeztették, nehogy erejükön felül jegyezzenek feltört betétjeikből vagy a kifejezetten erre a célra felvett újabb kölcsönből. A figyelmeztetésnek természetesen rögtön ellentmondott az egyre erősödő agitáció.

A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE!

A propaganda a hadsegélyezésnél megismert minden elemet felhasználta, az átütő erejű Bíró Mihály-plakátoktól a hatodik jegyzésre készített, Deésy Alfréd által rendezett rövidfilmig.

A belügyminiszteri rendeletek sorra hangsúlyozták, hogy „csapataink ragyogó teljesítményei” miatt teljesen ésszerűtlen a megtakarítások visszatartása. De azért is szükség van a közigazgatás, a lelkészek és tanítók felvilágosító munkájára, mert a mezőgazdasági termékek magas ára miatt „szokatlanul nagy pénzkészletek” halmozódtak fel olyan körök kezén, akik nincsenek hozzászokva a ”bankszerű pénzkezeléshez”, emellett mivel a férfiak nagy része bevonult, az ilyen téren szintén tapasztalatlan asszonyok ugyanúgy inkább elrejtik a pénzüket a gyümölcsöző befektetés helyett.

A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE!

A váltópénzek visszatartása elleni ésszerű érv az volt, hogy a pénzhiány napi gondokat, bosszúságokat okozhat, melyet az új pénz kibocsátása nem oldana meg. S hogy miért? Mert „az új, fényes pénz különösen kedvelt tárgya a pénzgyűjtésnek és elrejtésnek még olyan egyének részéről is, akik különben érmék elrejtésével nem foglalkoznak”

Már a mezőgazdasági termelőkre vonatkozó fentebbi példa is mutatja a későbbiekben kiterjesztett elvet, miszerint azok, akik úgymond hasznot húztak a háborúból, a hadikölcsönök jegyzésével róhatják le adósságukat. A hatodik hadikölcsönjegyzés alkalmával az egyes vármegyéknek körbeküldték az ottani székhelyű hadseregszállítók jegyzékét a szállítási összegének és eddigi hadikölcsönjegyzések értékének feltüntetésével, felszólítva a törvényhatóságokat, hassanak oda, hogy a kettő arányban álljon egymással. A ránk maradt dokumentumok alapján a katonai szolgálat alól felmentetteket is felhívták a jegyzésre, igen erős pressziót alkalmazva.

              

A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE!

A polgári lakosság tartalékainak kimerülésével szinte abszurd módon a harctéren küzdő katonák felé fordultak – az általános meggyőzés fő érve ellenére, miszerint a katonák vérrel, az otthoniak pénzzel adóznak a hazának – ugyancsak sikerrel.

Hazafiságból, számításból vagy kényszerből, jegyzésről jegyzésre súlyos milliók vándoroltak olyan kötvényekbe, melyeknek később semmilyen hasznát nem vehették.

Kiss Anita

Irodalom

Magyarország az első világháborúban. Lexikon A-Zs.Főszerk. Szijj Jolán. Bp. 2000

Pest vm. adattára. Szerk.: Csatár–Hovhannesian–Oláh, Bp., 1939.

További források és hivatkozások a teljes képanyagnál!

A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE!

Részletek a VII. hadikölcsönt népszerűsítő kiadványból (1917 novembere)

„A legutolsó hadikölcsön óta nagyon fontos események történtek. Keletgalícia és Bukovina legnagyobb része fölszabadult. Délnyugaton mélyen bent állunk az ellenség földjén. Nagyszerű hőseink a háború legnagyobb győzelmeit aratták! A Kárpátokban, Moldvában és a a monarchia keleti határán álló fronton, mely Isten segítségével a háború és a havasi tél minden viharát továbbra is diadalmasan fogja állni, arra kér benneteket, kik otthon vagytok és hűségünkre gondoltok: segítsetek, hogy kitarthassunk a győzedelmes békééig, segítsetek bennünket az új hadikölcsönnel, amelynek oly fényesnek kell lennie, mint csodálatos csapataink fegyvertényeinek, amelyek, és ezt büszkén hirdetem, páratlanul állanak a világ történelem előtt.”

József főherceg, vezérezredes

„Pénzt vagy életet! Kiáltja a rabló,

amikor megtámadja a gyanútlan vándort

Pénzt vagy életet! Ordítja az ellenség,

amely orvul megtámadott, felénk

Pénzünket és életünket – de a Hazáért!

Ez a mi válaszunk.

Jegyezzünk hadikölcsönt!”

Drasche-Lázár Alfréd (miniszteri tanácsos, a trianoni békeszerződés egyik aláírója)

"Az államnak adott kölcsön annyi értékű, mint otthonunknak békessége, nyugalma. Mit megtenne a bölcs ember otthonának védelmére, boldogságára? Hisz az egész élet azon múlik, hogy legyen egy helyünk, ahol veszedelem nélkül lepihenhetjük fáradt fejünket, csillapíthatjuk szívünk szomorúságát, elaltathatjuk bánatunkat. Most az otthont mindnyájunk otthonát: az állam jelképezi. Annak fennmaradása, ereje, hatalma: a mi életünk. A hadikölcsön elől elrejtett pénznek baj esetén csak annyi értéke van, mint égő házainkból első ijedelmünkben kimentett papírkosárnak. Ezért siessünk az állam segítségére, hogy a bajt, a Tűzvészt elkerüljük, Nyugodtan, biztosan élhessük le életünket.

Krúdy Gyula

„Künn magyar népem, mint oroszlán verekszel,

Itthon hadikölcsönt jegyzünk hetedszer;

Hozza a szegény, gazdag vagyonát,

Vért, életet adnak a katonák!”

Dr. Kiss Menyhért

„A hadikölcsön jegyzése oly honpolgári kötelesség, amelyben mindenkinek tehetsége és vagyona arányában kell résztvennie. A hadikölcsönt jegyző a belső front katonája.”

Dr. Wekerle Sándor m. kir. pénzügyminiszter

A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE!

„Mindezen körülményeket összevéve, a helyzet eléggé komoly”

A kolera elleni védekezésről szóló cikkek (PPSK vm. Hivatalos Lapja, 1914. október 8.)

A FENTI CIKKEK TELJES SZÖVEGE PDF-BEN

A címben szereplő mondat dr. Oláh Gyula, a kolera egyik kiváló magyar szaktekintélyének szájából hangzott el 1911-ben, kevéssel a Duna mentén pusztító kolerajárvány (1910) után. A korlátozott és gyors lefolyású járványt követően az ország népe fellélegzett. Már csak pár év volt hátra az első világégésig, Magyarországon ekkor még fejlődés és viszonylagos jólét volt. Alig fél évtized elteltével Oláh doktor szavai ismét vészharangként hatottak.

Kórház az első világháború idején
A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE!

A háborúk és a járványok már ősidők óta együtt járnak. Európa keleti felén az I. világháború alatt különféle járványos megbetegedések fordultak elő, melyek közül a legrettegettebb a kolera volt. Magyarországon az első világháború kezdetén még élénken élt az emberek fejében az 1872–1873. évi járvány, mely biblikus méretű pusztulást hozott az ország népére. A csaknem 450 ezer betegből óvatos becslések szerint 190 ezren soha nem gyógyultak meg.

Igaz, a világháborút megelőzően 1892–1893-ban szintén pusztított egy komolyabb járvány. A fentiek szerint 1910-ben, majd a balkáni háborúk (1912–1913) idején ismét behurcolták, 1913-ban néhány szórványos eset fordult elő.

De honnan bukkant fel ez a gyilkos kór? A betegség eredete Indiában, azon belül is Bengáliában, a Gangesz folyó torkolatánál keresendő. India egyes területein már a 16. század első éveiben említettek a források kolerára emlékeztető megbetegedést, amely a 18. századra már teljes mértékben elterjedt a szubkontinensen.

A betegség fő hordozója a kolera baktériummal fertőzött víz, de a fertőzés kontakt-úton is terjedt. A fertőzés továbbítója lehet bármi, ami a bacilusgazdával érintkezésbe került: ruhadarab, ágynemű, használati tárgy. A szájon át a szervezetbe kerülő kórokozó a vékonybélben hihetetlen módon elszaporodik, bélgyulladást okoz, s ennek a következménye a rendkívül nagyszámú (naponta akár 50-szer), híg, „rizslészerű” széklet ürítése. Ehhez járul még az erős hányás. A vibriókból felszabaduló méreganyag károsítja a belső szerveket, ugyanakkor a nagy vízveszteség következtében a beteg erősen ki is szárad.

A kór többször is végigsöpört a világon, Európába az orosz katonák hurcolták be. A kolera Magyarországon első alkalommal 1831-ben tett látogatást, majd több ízben is próbára tette az ország népét (1849, 1854–1855, 1866, 1872–1873, 1892–1893.). Európát a 20. század elején érte el ismét. 1908-ban Indiából kiindulva (csaknem félmillió halottat hagyva maga után) először Kínában, majd 1910-ben Oroszország déli területein bukkant fel. Az ellene való egyetlen hatásos terápiát, az infúziót csak a 20. században vezették be, a betegség oki kezelésére pedig csak az antibiotikumok felfedezése után kerülhetett sor.

Dr. Oláh Gyula ismeretterjesztő kiadványa
A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE!

Magát a betegséget okozó kolera vibriót a német Robert Koch 1883-ban azonosította, de az ellene való védekezés még jó ideig kimerült a tömegrendezvények megtiltásában, a betegek elkülönítésében, különféle – jól-rosszul – fertőtlenítő szerek alkalmazásában. Magyarországon a védekezés törvényi szabályait az 1876. évi XIV. törvénycikk (A közegészségügy rendezéséről) adta. A törvény útmutatása mellett előadások szervezésével, kiadványok terjesztésével a megelőzésre, az ismeretterjesztésre is próbáltak hangsúlyt helyezni, már a világháború előtti években is.

A belügyminiszter által kiadott tájékoztató anyag
A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE!

A hatóságok az aktív védekezés mellett nem hagyták figyelmen kívül a felvilágosítás szerepét sem: a Belügyminisztérium 1914 őszén 100 000 példányban adott ki tájékoztató lapokat a lakosság részére, ezeket a nemzetiségek által beszélt nyelveken is terjesztették. A bemutatott magyar nyelvű segédanyagból Pest megye 3000 darabot kapott, amelyet az alsóbb társadalmi osztályok között osztottak szét.

Pest megyében 1914-ben elszórtan bukkant fel a betegség (októberben Piliscsabán, Cegléden, Rákospalotán, Szalkszentmártonban, Dunakeszin, Tápióbicskén, Vácon és Veresegyházán 1-1 megbetegedés). A fertőzés eredete az északi hadszíntér (Galícia) volt, ahonnan a hátországba visszatérő katonák hurcolták be – más megyék mellett – ide is. Nagyobb mértékben 1915-ben kezdett pusztítani. Ez év második felében a ráckevei járásban tűnt fel, majd a kiskőrösi járásban szedte áldozatait (12 halott). Júniustól szeptemberig 13 községben 88-an betegedtek meg kolerától, ebből 44 fő meghalt. Komolyabb védekezés megszervezését igényelte az abonyi járásban pusztító járvány. Igen súlyos volt a helyzet Zagyvarékason és Újszászon, különösen Zagyvarékason haltak meg sokan. Ezen kívül a Csepelen található ún. Tölténygyárban fordult elő sok kolerás eset, így az egyfajta kolera gócnak-számított.

A betegség elleni küzdelemben 30-32 ezer főt oltottak be az Országos Bakterológiai Intézettől kapott szerrel.

Pravaz-fecskendő

A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE!

Somogyi László

Felhasznált irodalom:

Kapronczay Károly: Fejezetek 125 év magyar egészségügyének történetéből. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Könyvtár és Levéltár. Budapest, 2001.

Benke József: Az orvostudomány története. Medicina Könyvkiadó. Budapest, 2009.

Az emberi test. A modern orvostudomány eredményeinek áttekintése. II. kötet. Szek.: Dr. Kontra György. Budapest, 1962.

Szabó Dezső: Az elsodort falu. Debrecen, 1989.

Révai Nagy Lexikona. Budapest, 1922.

A kolera – nem egyedülálló módon történelem során – a társadalom és a mindennapok mellett a művészetekre is hatást gyakorolt. Szabó Dezső korszakalkotó művében mindennél szemléletesebben írja le a frontról hazatérő, kolerában szenvedő katonák infernóját:

„A vonat valami állomáshoz ért. Megállt. Ott állott mozdulatlanul, hangtalanul a fekete éjszakában, s ez valami borzasztó volt. Egyetlen egy hang sem szakadt ki az éjszaka fekete húsából, egyetlen fény nem szökött elő. A futurista is hallgatásba dermedt, s ketten felülve, előre hajolva, mint két révész néztek ki a fekete tengerbe.

Egyszerre zavart emberi zajt s cammogó vonat nehéz lüktetését hallották. A mellettük lévő sínpáron, elöl egyetlen nagy véres szemével, lomha lokomotív törtetett tova, s magával vont egy ítéletes látomást, melyet a rámeredt szemből soha többé nem lehet kitépni.

A kolerások vonata volt. A piszkos, sűrű ablaküvegeken nem volt függöny, be lehetett látni a gyengén világított kocsikba, hol halálos hirtelenben egymásra hányva fetrengtek a betegek. A vonat olyan lassú vontatással ment el mellettük, hogy azt a hatást tette, hogy folyton megáll, és ők mindent láthattak. Egyik kocsiban az útközben elpusztult, szétheverő hullák garmadán egy ember, akit a benne szűkölő élet kihajított ebből a borzasztó, rothadó tömegből, őrült ordítással evickélt kifelé. A másik kocsi ablakához egy arc lapult, zöld bőre elterült az üvegen, az orra kétfelé nyomódott, a szörnyű tág szemekből kiüvöltött a halál, a fertelmes nyál végigcsorgott a piszkos üvegen. Egy másik kocsi ablaka be volt zúzva, véres volt a tört üveg, és vér száradt a kocsi oldalára. Egy kocsiban, hol a boldogtalanok a rettentő levegő fullasztásától odamenekültek a bezárt ajtóhoz, ott pusztultak el garmadában a hátsók szorítása alatt, akik aztán maguk belehulltak ezekbe a hullákba, mint halálos tóba, és sorra odavesztek. Jajgató mozdulatokkal, segítséget kereső, ég felé meredő karokkal fagytak örökre oda a bezárt ajtóhoz, és arcukon ott volt az utolsó víziók szörnyű ijesztése. Némely kocsiban még sokan éltek, bőgve táncolták a halál csiklandásait, egymásra hemperegtek, egymás szájába nyálaztak, egymást fojtották meg kétségbeesett életszorítással. És minden kocsi új rém, új kiüvöltése a meggyalázott, mártír emberhúsnak. Az utolsó kocsiban egy felügyelő féle, akit végzete ideparancsolt, megbomolva a borzalmak káoszától, széttorzult, őrült vigyorgással valami bódult walzert járt, s kivisította hisztérikus, röhögő sírással az éjszakába: - Túl az óperencián boldogok leszünk… Túl az óperencián boldogok leszünk.”

            (Szabó Dezső: Az elsodort falu. Részlet.)