A trónörököspár halála

KÉT PISZTOLYLÖVÉS…

1914. június 28. Szarajevó, Appel rakpart–Ferenc József út sarok. Három-négy pisztolylövés dörren gyors egymásutánban, melyek közül kettő halálosan megsebesíti Ferenc Ferdinándot, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét és feleségét. Két pisztolylövés, melynek következtében egy egész kontinens merült el évekre a háború poklában. Két pisztolylövés, melyet még több milliárdnyi követ majd az eljövendő négy évben, kioltva tizenkilenc millió és örökre megnyomorítva több mint húsz millió emberi életet. Két pisztolylövés, amelyek elindították a XX. század „őskatasztrófáját”, annak összes következményével – forradalmak, birodalmak és dinasztiák bukása, kommunista és náci diktatúrák, II. világháború, hidegháború – együtt. Két, gyakorlatilag vaktában leadott pisztolylövés, melyek hatását – közvetlenül vagy közvetve, rövidebb vagy hosszabb távon – szinte minden ember megérezte az egész világon!

Ferenc Ferdinánd zubbonya

POLITIKAI HÁTTÉR

A merénylet napján a trónörököspár már több napja Bosznia-Hercegovinában tartózkodott. A látogatás valódi célja a Monarchia katonai erejének látványos demonstrálása hadgyakorlatok révén, illetve az alig pár éve annektált tartomány hűségének bizonyítása volt, a nemzetállami terveket dédelgető és ennek jegyében terjeszkedő politikát folytató Szerbiával szemben. A trónörökös jelenléte komoly jelzéssel bírt, hiszen köztudottan a Monarchia katonai ütőképességének növelése volt politikai céljainak egyik sarkalatos pontja. S habár ő maga nem volt különösképpen tehetséges katona, de igyekezett a hadsereg jobb képességű és az ő politikájával azonosulni tudó tisztekkel – mint például Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök – körülvenni magát.

A délszláv kérdés régóta a Monarchia legsúlyosabb problémái közé tartozott, amely a kül- és a belpolitikát, a Monarchia belső viszonyait, valamint a közös ügyeket egyaránt érintette. Általában a délszláv (ideértve a szerbeket is) nemzeti aspirációk igen feszült viszonyt eredményeztek a Monarchia változatlan fennmaradását óhajtó erőivel szemben. A szerbeknél (de a horvátoknál is) az évszázados múltra visszatekintő törökellenes küzdelmek miatt mélyen gyökerezett a szabadságvágy és a radikális eszközök alkalmazása a politikai, nemzeti és vallási ellentétek érvényesítésekor.

Közvetlenül a háborút megelőző években a Monarchia vezetése két utat látott a Szerbiával kapcsolatos politikai problémák megoldására. Az egyik irányzat a Monarchia külpolitikai nehézségeit egy Szerbiára mérendő háborús csapással vélte megoldhatónak (jelentős képviselője Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök volt). A másik irányzat nem akarta kitenni a Monarchiát a háború nem feltétlenül kiszámítható következményeinek, így a háború elodázását sürgette (Aehrenthal osztrák-magyar közös külügyminiszter vagy ekkor még Tisza István magyar miniszterelnök). Azonban ebben az időben a külpolitikai döntések egyre inkább Berlinbe helyeződtek az 1879-ben létrejött ún. kettős szövetségen belül. Ennek megfelelően a Monarchia ingadozóvá váló külpolitikája berlini hatás alá került, amelynek eredményeképpen az 1914. június 28-át követő válságban a „most vagy soha” elve érvényesült.

A MERÉNYLET

Az illusztris vendégeket szállító különvonat tíz óra előtt nem sokkal futott be a szarajevói pályaudvarra, ahol Potiorek táborszernagy tartományi kormányzó fogadta őket. A hangulat annak ellenére jó volt, hogy már az utazás szervezésének kezdetétől mindenki tisztában volt egy merénylet lehetőségével – a korábbi látogatások alkalmával is voltak kísérletek – és már a pályaudvaron is sor került egy pokolgép felrobbantására.

Ráadásul aznap volt az 1389. június 28-án vívott rigómezei csata évfordulója, a szerb nemzet gyásznapja. Ezen a napon bukott el a szerb állam a törökök csapásai alatt és egy önfeláldozó hős – Milos Kopolić – ekkor ölte meg I. Murad szultánt. A szerb nemzeti büszkeség és az elnyomó zsarnok elleni szent küzdelem napja…

Megérkezés a szarajevói állomásra

A trónörököspár a pályaudvarról a Philippovic laktanyába hajtatott, majd annak megtekintése után a városházára indult a küldöttség. Ferenc Ferdinánd és neje, valamint Potiorek a kocsisor harmadik autójában foglalt helyet, az utánuk következő autókban a kíséret tagjai ültek. Az útvonal – amelyet a helyi sajtó is részletesen közölt – az Appel rakparton vezetett végig, melynek egyik oldalán házak sora, a másikon alacsony gát húzódott, járdákkal mindkét szélén. A helyiek nem nagy tömegekben, inkább kisebb csoportokban álltak az út mentén, köztük elszórtan a szarajevói rendőrség mindössze 150 embere gondoskodott a rend fenntartásáról. A hadsereg elérhető alakulatait nem vették igénybe biztonsági célokra. Ebben a nem éppen zsúfolt közegben rejtőzött el az a hét fiatalember, akiknek feltett szándékuk volt a trónörököspár elpusztítása…

A merénylők – Ilić és Popović kivételével – a rakpart menetirány szerinti jobb oldalán foglaltak állást. Így egy valóságos kivégzőosztag várt a trónörököspárra, hat bombával és huszonhét pisztolylövésre elegendő munícióval felszerelve. Ha az eredeti terv szerinti bomba- és golyózáporral fogadták volna a célpontokat, az a merénylőkre nézve is végzetes lett volna, ez a körülmény azonban nem zavarta őket, mivel amúgy sem gondoltak menekülésre. Mindegyikőjüknél volt egy kis csomag ciánkáli por, amivel a merénylet után öngyilkosságot akartak elkövetni.

A kocsisor fél tizenegy felé ért az első merénylők – Mehmedbasić és Čubrilović – közelébe, azonban egyikőjük sem lépett akcióba. Mehmedbasić később azt állította, hogy nem ismerte fel a trónörököst, Čubrilović pedig, hogy a főhercegné testi épségét féltette. Előbbi a bombáját inkább egy bokorba dobta és meg sem állt Montenegróig. Harmadik társuk, Čabrinović elszántabb volt náluk, az ő pokolgépe azonban a trónörököspár kocsijának összecsukott tetőponyvájára esett, majd onnan az úttestre, végül a sorban következő autó bal hátsó kereke mellett explodált. A robbanás következtében Merizzi alezredes – Potiorek szárnysegédje – és mintegy húsz személy szenvedett sebesüléseket, de egyik sem volt végzetes. Čabrinović azonnal bevette a ciánkálit, ám az hatástalannak bizonyult. Ekkor átugrott a gáton, hogy a Miljacka folyón keresztül meneküljön, de elfogták. A főherceg a robbanást követően megállíttatta autóját, hogy a sérültek felől érdeklődjön, kiváló célpontot nyújtva Principnek és Grabežnek, akik csak néhány méterre állhattak ekkor tőle, de mégsem használták fegyvereiket. Popović pedig inkább kereket oldott. Az események tisztázása után újrainduló autókaraván zavartalanul jutott el a városházára.

Búcsúzkodás a Városháza előtt

A trónörököspár elindul a Városházáról

A városházán elfogyasztott igencsak komor hangulatú ebéd után módosították a látogatás menetrendjét, hogy a főherceg meglátogathassa a kórházba szállított Merizzi alezredest. Az új útvonal szerint az autók nem kanyarodtak volna le a Latin hídnál a Ferenc József út felé, hanem egyenesen végig mennek az Appel rakparton. Az első két kocsi sofőrjét azonban nem tájékoztatták a változásokról, így azok az eredeti útvonalterv szerint végrehajtották a fordulatot. A sorban harmadiknak érkező, a főhercegi párt szállító autó sofőrje csak annyi utasítást kapott, hogy kövesse az előtte haladókat. Meg is kezdte tehát a kanyarodást, amikor Potiorek észre véve a tévedést, megálljt parancsolt és visszafordulásra utasította a sofőrt.

Közvetlenül a merénylet előtt

Leopold Loyka hozzá is látott a manőverhez, amikor hirtelen eldördültek azok a végzetes lövések. Gavrilo Princip ugyanis a helyszínen maradt, sőt valószínűleg megfigyelte, hogy a főherceg az autó bal oldalán ül, ezért átment az út túloldalára és – a sajtóból ismerve a trónörököspár útvonalát – egyszerűen várt az újabb alkalomra. Arra azonban valószínűleg ő sem számított, hogy az áldozat tőle alig két méterre szinte felkínálja magát a merénylet elkövetésére. Princip tehát lőtt, de nem a profik hideg precizitásával, hanem az amatőrök bizonytalankodó izgatottságával, ugyanis – a szemtanúk és saját vallomása szerint is – elfordított fejjel, szinte vaktában adta le lövéseit. Az első lövés a főhercegnét érte, a második pedig – amit a visszarúgó fegyver felfelé térített el – a trónörökös nyakát találta el. (A később a sajtóban elterjedt legendával szemben Zsófia nem védte testével férjét. Erre sem ideje, sem lehetősége nem lett volna, olyan gyorsan történtek az események.)

Váratlanul „segítők” is akadtak a tömegből, akik két rendőrt is megakadályoztak abban, hogy megpróbáljanak közbelépni. Egyikük – Ferdó Behr – letartóztatását ábrázolja az a fénykép, amit téves aláírással Princip vagy Čabrinović lefogásaként szoktak gyakran megjelentetni.

A trónörököspár holttestét a Viribus Unitis csatahajó fedélzetén szállították Triesztbe, majd onnan vasúton Bécsbe. Ferenc Ferdinánd morganatikus házassága miatt az uralkodó nem engedélyezte az állami gyászszertartást, ezért ún. harmadosztályú temetést rendezhettek csak az elhunytaknak. A Hofburgban ravatalozták fel és – a bécsi kapucinusok Császárkriptája helyett – az artstetteni kastély családi kriptájában helyezték örök nyugalomra őket.

Fuchs György–Somogyi László

A temetés

Források: 

Diószegi István, Harsányi Iván, Krausz Tamás, Németh István (szerk.): 20. századi magyar történelem. 1900–1945. I. kötet. Budapest, 1999.

Galántai József: Az I. világháború, Budapest, Korona kiadó, 2000.

Pollmann Ferenc: A szarajevói gyilkosság, Rubicon, 2014. 4-5. szám