 |
| A kolera elleni védekezésről szóló cikkek (PPSK vm. Hivatalos Lapja, 1914. október 8.) |
A címben szereplő mondat dr. Oláh Gyula, a kolera egyik
kiváló magyar szaktekintélyének szájából hangzott el 1911-ben, kevéssel a Duna
mentén pusztító kolerajárvány (1910) után. A korlátozott és gyors lefolyású
járványt követően az ország népe fellélegzett. Már csak pár év volt hátra az
első világégésig, Magyarországon ekkor még fejlődés és viszonylagos jólét volt.
Alig fél évtized elteltével Oláh doktor szavai ismét vészharangként hatottak.
 |
| Kórház az első világháború idején A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE! |
A háborúk és a járványok már ősidők óta együtt járnak.
Európa keleti felén az I. világháború alatt különféle járványos megbetegedések
fordultak elő, melyek közül a legrettegettebb a kolera volt. Magyarországon az
első világháború kezdetén még élénken élt az emberek fejében az 1872–1873. évi
járvány, mely biblikus méretű pusztulást hozott az ország népére. A csaknem 450
ezer betegből óvatos becslések szerint 190 ezren soha nem gyógyultak meg.
Igaz, a világháborút megelőzően 1892–1893-ban szintén
pusztított egy komolyabb járvány. A fentiek szerint 1910-ben, majd a balkáni
háborúk (1912–1913) idején ismét behurcolták, 1913-ban néhány szórványos eset
fordult elő.
De honnan bukkant fel ez a gyilkos kór? A betegség eredete
Indiában, azon belül is Bengáliában, a Gangesz folyó torkolatánál keresendő.
India egyes területein már a 16. század első éveiben említettek a források
kolerára emlékeztető megbetegedést, amely a 18. századra már teljes mértékben
elterjedt a szubkontinensen.
A betegség fő hordozója a kolera baktériummal fertőzött víz,
de a fertőzés kontakt-úton is terjedt. A fertőzés továbbítója lehet bármi, ami
a bacilusgazdával érintkezésbe került: ruhadarab, ágynemű, használati tárgy. A
szájon át a szervezetbe kerülő kórokozó a vékonybélben hihetetlen módon elszaporodik,
bélgyulladást okoz, s ennek a következménye a rendkívül nagyszámú (naponta akár
50-szer), híg, „rizslészerű” széklet ürítése. Ehhez járul még az erős hányás. A
vibriókból felszabaduló méreganyag károsítja a belső szerveket, ugyanakkor a
nagy vízveszteség következtében a beteg erősen ki is szárad.
A kór többször is végigsöpört a világon, Európába az orosz
katonák hurcolták be. A kolera Magyarországon első alkalommal 1831-ben tett
látogatást, majd több ízben is próbára tette az ország népét (1849, 1854–1855,
1866, 1872–1873, 1892–1893.). Európát a 20. század elején érte el ismét.
1908-ban Indiából kiindulva (csaknem félmillió halottat hagyva maga után)
először Kínában, majd 1910-ben Oroszország déli területein bukkant fel. Az
ellene való egyetlen hatásos terápiát, az infúziót csak a 20. században
vezették be, a betegség oki kezelésére pedig csak az antibiotikumok felfedezése
után kerülhetett sor.
 |
| Dr. Oláh Gyula ismeretterjesztő kiadványa A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE! |
Magát a betegséget okozó kolera vibriót a német Robert Koch
1883-ban azonosította, de az ellene való védekezés még jó ideig kimerült a
tömegrendezvények megtiltásában, a betegek elkülönítésében, különféle –
jól-rosszul – fertőtlenítő szerek alkalmazásában. Magyarországon a védekezés
törvényi szabályait az 1876. évi XIV. törvénycikk (A közegészségügy
rendezéséről) adta. A törvény útmutatása mellett előadások szervezésével,
kiadványok terjesztésével a megelőzésre, az ismeretterjesztésre is próbáltak
hangsúlyt helyezni, már a világháború előtti években is.
 |
| A belügyminiszter által kiadott tájékoztató anyag A TELJES KÉPANYAGÉRT KATTINTSON IDE! |
A hatóságok az aktív védekezés mellett nem hagyták figyelmen
kívül a felvilágosítás szerepét sem: a Belügyminisztérium 1914 őszén
100 000 példányban adott ki tájékoztató lapokat a lakosság részére, ezeket
a nemzetiségek által beszélt nyelveken is terjesztették. A bemutatott magyar
nyelvű segédanyagból Pest megye 3000 darabot kapott, amelyet az alsóbb
társadalmi osztályok között osztottak szét.
Pest megyében 1914-ben elszórtan bukkant fel a betegség
(októberben Piliscsabán, Cegléden, Rákospalotán, Szalkszentmártonban,
Dunakeszin, Tápióbicskén, Vácon és Veresegyházán 1-1 megbetegedés). A fertőzés
eredete az északi hadszíntér (Galícia) volt, ahonnan a hátországba visszatérő
katonák hurcolták be – más megyék mellett – ide is. Nagyobb mértékben 1915-ben kezdett
pusztítani. Ez év második felében a ráckevei járásban tűnt fel, majd a
kiskőrösi járásban szedte áldozatait (12 halott). Júniustól szeptemberig 13
községben 88-an betegedtek meg kolerától, ebből 44 fő meghalt. Komolyabb
védekezés megszervezését igényelte az abonyi járásban pusztító járvány. Igen
súlyos volt a helyzet Zagyvarékason és Újszászon, különösen Zagyvarékason haltak
meg sokan. Ezen kívül a Csepelen található ún. Tölténygyárban fordult elő sok
kolerás eset, így az egyfajta kolera gócnak-számított.
A betegség elleni küzdelemben 30-32 ezer főt oltottak be az Országos Bakterológiai Intézettől kapott szerrel.
 |
| Pravaz-fecskendő |
Somogyi László
Felhasznált irodalom:
Kapronczay Károly: Fejezetek 125 év magyar egészségügyének
történetéből. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Könyvtár és Levéltár. Budapest,
2001.
Benke József: Az orvostudomány története. Medicina
Könyvkiadó. Budapest, 2009.
Az emberi test. A modern orvostudomány eredményeinek
áttekintése. II. kötet. Szek.: Dr. Kontra György. Budapest, 1962.
Szabó Dezső: Az elsodort falu. Debrecen, 1989.
Révai Nagy Lexikona. Budapest, 1922.
A kolera – nem egyedülálló módon történelem során – a
társadalom és a mindennapok mellett a művészetekre is hatást gyakorolt. Szabó
Dezső korszakalkotó művében mindennél szemléletesebben írja le a frontról
hazatérő, kolerában szenvedő katonák infernóját:
„A vonat valami állomáshoz ért. Megállt. Ott állott
mozdulatlanul, hangtalanul a fekete éjszakában, s ez valami borzasztó volt.
Egyetlen egy hang sem szakadt ki az éjszaka fekete húsából, egyetlen fény nem
szökött elő. A futurista is hallgatásba dermedt, s ketten felülve, előre
hajolva, mint két révész néztek ki a fekete tengerbe.
Egyszerre zavart emberi zajt s cammogó vonat nehéz
lüktetését hallották. A mellettük lévő sínpáron, elöl egyetlen nagy véres
szemével, lomha lokomotív törtetett tova, s magával vont egy ítéletes látomást,
melyet a rámeredt szemből soha többé nem lehet kitépni.
A kolerások vonata volt. A piszkos, sűrű ablaküvegeken nem
volt függöny, be lehetett látni a gyengén világított kocsikba, hol halálos
hirtelenben egymásra hányva fetrengtek a betegek. A vonat olyan lassú
vontatással ment el mellettük, hogy azt a hatást tette, hogy folyton megáll, és
ők mindent láthattak. Egyik kocsiban az útközben elpusztult, szétheverő hullák
garmadán egy ember, akit a benne szűkölő élet kihajított ebből a borzasztó,
rothadó tömegből, őrült ordítással evickélt kifelé. A másik kocsi ablakához egy
arc lapult, zöld bőre elterült az üvegen, az orra kétfelé nyomódott, a szörnyű
tág szemekből kiüvöltött a halál, a fertelmes nyál végigcsorgott a piszkos
üvegen. Egy másik kocsi ablaka be volt zúzva, véres volt a tört üveg, és vér
száradt a kocsi oldalára. Egy kocsiban, hol a boldogtalanok a rettentő levegő
fullasztásától odamenekültek a bezárt ajtóhoz, ott pusztultak el garmadában a
hátsók szorítása alatt, akik aztán maguk belehulltak ezekbe a hullákba, mint
halálos tóba, és sorra odavesztek. Jajgató mozdulatokkal, segítséget kereső, ég
felé meredő karokkal fagytak örökre oda a bezárt ajtóhoz, és arcukon ott volt
az utolsó víziók szörnyű ijesztése. Némely kocsiban még sokan éltek, bőgve
táncolták a halál csiklandásait, egymásra hemperegtek, egymás szájába
nyálaztak, egymást fojtották meg kétségbeesett életszorítással. És minden kocsi
új rém, új kiüvöltése a meggyalázott, mártír emberhúsnak. Az utolsó kocsiban
egy felügyelő féle, akit végzete ideparancsolt, megbomolva a borzalmak
káoszától, széttorzult, őrült vigyorgással valami bódult walzert járt, s
kivisította hisztérikus, röhögő sírással az éjszakába: - Túl az óperencián
boldogok leszünk… Túl az óperencián boldogok leszünk.”
(Szabó
Dezső: Az elsodort falu. Részlet.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése