 |
| Cikk a Hadsegélyező Hivatal megalakulásáról. (PPSK vm. HIvatalos Lapja, 1914. szeptember 10.) |
Bár a megalakulásakor közzétett ismertetőben hangsúlyozták, hogy a Hadsegélyező Hivatal nem foglalkozik az állami segélyek és a Vöröskeresztre tartozó ügyek intézésével, a háború folyamán és az egyes gyűjtésekhez kapcsolódóan sokszor egybemosódtak a határvonalak. Alapvetően azonban valóban elmondható, hogy az önkéntes segélyezés formái tartoztak az intézkedési körébe.
 |
| Hadsegélyező emlékérem |
HADSEGÉLYEZŐ TÁRGYAK ÉS GYŰJTÉSEK
Bizonyos tárgyakból (jelvények) mintadarabokat küldtek a potenciális vásárlók, köztük például Ráday Gedeon főispán részére bemutatás és további ajánlás céljából, az egyes üzletek számára pedig bizományos árusítási lehetőséget is biztosítottak. Egy-egy gyűjtési akcióhoz külön is legyártották a vonatkozó képeslapot, jelvényt, stb, maximálisan kihasználva minden kínálkozó propagandaeszközt.
 |
| Hadsegélyező kártya |
A főúri családok tagjai körében általánosan jellemző, mondhatni elvárás volt a jótékonysági tevékenység, de mindannyiuk között kiemelkedő szerepet vállalt Auguszta főhercegasszony, akinek férje, József Ágost főherceg a kezdetektől ott harcolt a fronton. Az Auguszta-alap számtalan akciót hirdetett meg önállóan vagy a Hadsegélyező Hivatallal együttműködve, a füsttelen naptól a „Nemzet Háza” (rokkant katonák számára tervezett otthon) mozgalomig.
 |
| Az Auguszta Gyorssegély-alap logója |
Ráday Gedeon főispán maga is aktívan részt vett a különböző jótékonysági akciók szervezésében és lebonyolításában, így például az 1916-os Hadirepülőgép-kiállítás egyik védnöke volt. Országosan népszerűsítette az Auguszta-alap „Katonák karácsonya” mozgalmát is, ezzel kapcsolatban azonban olyan kritikus hangú választ is kapott, miszerint úgy tűnik, az összeállított szabvány ajándékdobozok inkább csak a gyártó cég bevételeit gyarapítják majd.
 |
| Az "Aranyat Vasért", másképpen "Vasgyűrű"-mozgalmat népszerűsítő levelezőlap |
Az "Aranyat vasért" mozgalomban aranygyűrűt, egyéb ékszereket vagy készpénzt cseréltek be "PRO PATRIA 1914" feliratú vasgyűrűkre. A Hivatalos Lapban is megjelent összesítés szerint Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye lakói összesen 13 751 korona 63 fillér készpénzt, 8 korona értékű arany- és 23 korona értékű ezüstneműt, ezen kívül 19 db különféle aranypénzt gyűjtöttek össze 1915 februárjáig.
 |
| A "Nemzeti Áldozatkészség Szobra" akció plakátja |
A Nemzeti Áldozatkészség Szobra felállítását célzó akció során a különböző összegekért megvásárolható, eltérő nagyságú fémpikkelyekkel borították a szobor favázát, s így mintegy a nemzet alkotott a fából vasszobrot. (A későbbiekben mostoha sorsú szobor 1924-ig állt a Deák téren.) Pest-Pilis-Solt Kiskun vármegye a fennmaradt igazolás szerint 500 koronával váltotta meg a címerével ékesített, külön legyártott lemezt, de a csatolt jelentések adatai azt mutatják, hogy az e célra a megyében gyűjtött pénzösszeg ennek többszörösét tette ki.
A vármegyei adományok valódi nagyságát a többi gyűjtésnél is szinte lehetetlen megbecsülni, nemcsak a kimutatások esetlegessége miatt, hanem azért is, mert számos esetben közvetlenül a Hadsegélyező Hivatalnak küldték meg a pénzt, akár a települések, akár a magánszemélyek.
1914/15-ben szó szerint egymást érték a különböző országos, megyei és helyi gyűjtési akciók. Ezért is többször előfordult, hogy a főispán által kiküldött felhívásra egy-egy főszolgabíró azt válaszolta, az adott gyűjtés csak nagyon csekély vagy egyáltalán semmilyen eredményre nem vezetett, egy párhuzamos akció miatt. Természetesen megmutatkozott a város és vidék közötti különbség is, s nemcsak az összegekben, de például az 1914 végén meghirdetett prémgyűjtési akcióban is, amikor több helyről azt jelentették, hogy az embereknek a maguk szükségleteire sincs ilyesmijük. (Érdekesség, hogy ezen gyűjtés során Kecskeméten épp a levéltárnokot jelölték ki, hogy az adományokat átvegye.) Amikor pedig nagyobb amerikai ruhasegély-szállítmány érkezett, a ráckevei járásban bizonyos darabokat, mint „czifra kabát, czipő, ridikül” nem kiosztottak, hanem elárvereztek, mondván ez mind olyan holmi, „amelyet a mi lakosságunk egyáltalában véve el nem hordhat”.
1916-tól végképp megmutatkozott, hogy a lelkesedés és a tartalékok kimerültek, hadsegélyezés címszó alatt az iratokban gyűjtésről csak elvétve esett szó, helyette viszont bőven áradtak az államsegély kiutalása körüli kérvények és panaszok.
|
"ÁLLAMSEGÉLYRE IGÉNYE NINCS"
Így hangzott a korabeli hivatalos szóhasználattal az, hogy a kérvényező a hatályos rendelkezések szerint nem jogosult az államsegély igénybevételére. Igénye természetesen sokaknak volt rá.
A vármegye 1914. augusztus 22-ei rendkívüli közgyűlésén határozta el, hogy a társadalmi segélyakciók céljára 80 000 koronát bocsát a központi bizottság részére. Hamarosan megalakultak a helyi segélyező bizottságok is. A helyi alap részben gyűjtésekből származó pénzéből egyrészt az államsegélyre jogosultak kaphattak előleget, amíg ügyük hivatalosan el nem intéződött, másrészt az arra nem jogosultak kaphattak ún. társadalmi segélyt, amíg a keret kitartott.
A családok részére kiadott
„fizetési könyvecskében” is szereplő tájékoztató szerint a hadbavonult
(törvényes) neje, gyermeke (házasságon kívül született is), mostoha gyermeke,
unokája, apja, anyja, mostohaanyja, nagyapja, nagyanyja, nejének édesapja és
édesanyja, édes vagy mostoha testvére formálhatott igényt államsegélyre, de
csak akkor, ha semmiféle ellátásban részesült, valamint ha megelőzőleg részben
vagy egészben a hadbavonult tartotta el, saját keresetéből. Emellett a tényleges
katonai szolgálatot teljesítő honvédek családtagjai 1916-ig államsegélyben nem
részesülhettek.
 |
| A bevonultak családtagjai számára rendszeresített fizetési könyvecske |
Szinte el sem lehet képzelni,
milyen terheket rótt az elöljáróságra segélykérelmek elbírálása és a
kifizetések lebonyolítása, kezdetben a számtalan fentebb említett gyűjtési
akció, a későbbiekben pedig a legsúlyosabb közélelmezési gondok kezelése
mellett. Így a magánszemélyeken kívül az egyes települések részéről is
folyamatos panaszáradat zúdult a megyére és a főispánra. Sokan próbálták meg
jogosultság nélkül igénybe venni a segélyt, de számos olyan személyt is
elutasítottak, aki nem tudta igazolni azt, hogy nincs jövedelme, így például
volt földje, de nem tudta megművelni. (Az is előfordult, hogy azt javasolták
annak, akinek üzlete volt, hogy ha nem megy jól, inkább zárja be, mert akkor
kaphat segélyt.)
 |
| Erzsébetfalva elöljáróságának kétségbeesett távirata |
A főispánhoz címzett segélykérelmek között igazán megindító esetek olvashatók, mint például a 10 hónapos gyermekével magára maradt galgahévízi asszonyé, akinek kérését kurta válaszban utasították el, miszerint segélyre nem jogosult, ugyanis férje tényleges katonai szolgálatát tölti. Urbán Jánosné kérésére maga a főispán intézkedett, hogy férjét engedjék haza szabadságra, házasságuk törvényesítésére, az ezredparancsnokság azonban csak azt tudta válaszolni, hogy eltűnt, valószínűleg orosz hadifogságba esett.
 |
| A "Hungária" hadibiztosító logója |
Megjelent természetesen az „öngondoskodás” támogatása is. A Hivatalos Lap több ízben ajánlotta az 1914 novemberében megalakult Hungária Hadi Biztosító Pénztárat, sőt, azt is, hogy maguk az elöljáróságok általában is népszerűsítsék ezt a megoldást, felajánlva, hogy az államsegély kiutalásakor egyből levonják a biztosítás összegét, hogy külön ne kelljen ezzel „bajlódnia” az érintetteknek – erre valóban sor került a gyakorlatban. 1916 elején az Auguszta Gyorssegély-alap is létrehozott egy külön biztosítót, egyrészt a visszaélések elkerülése, másrészt a valóban kedvező feltételek garantálása végett.
Kiss Anita
Források:
Szoleczky Emese–Kreutzer Andrea: Az Auguszta Gyorssegély-alap működéséről. In: Hadtörténeti Múzeum értesítője 12.
Szabó Dániel: A Nemzeti Áldozatkészség Szobra. Budapesti Negyed 3. 1994/1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése